ped

Mi

 Mindenkit megtanítunk úszni

A mai gyerekek és felnőttek egy része keveset sportol, főleg, ha az intézményes kereteket vesszük figyelembe. Az egészségtelen életmódot élők között sokan stressz-szel és depresszióval küzdenek, káros szenvedéllyel élnek. Az egészségügyi statisztikákban, több tekintetben is a rangsor alján állunk. A társadalom krónikus mozgáshiánya, illetve egészségtelen életvitele alapvetően nem csak anyagi természetű, hanem főként szemléletbeli hiányosságokra vezethető vissza, mi pedig ezen szeretnénk javítani.

A sport már önmagában élményt nyújt, életminőséget javít, éppen ezért sportolásra biztatunk mindenkit, hiszen a sportot nem lehet sem túl korán, sem túl későn elkezdeni.

A sport nem csak a testre, hanem a lélekre és a szellemre is hat, a rendszeres mozgás számos, szinte azonnal érezhető pozitív változást idéz elő a szervezetben és ha életünk természetes részévé válik, akkor a megelőzésben is segít. Az a gyermek és felnőtt, aki rendszeresen sportol, jobb fizikális, egészségügyi állapotba kerül, jobban teljesít az iskolában illetve a munkahelyén. A sportolással az egyén egy pozitív életközösség tagjává is válik, amely távol tartja őt a káros szenvedélyektől (drog, dohányzás, alkohol). A sportoló ember hasznosan vezeti le a felgyülemlő feszültséget, agresszivitást, lelkileg és szellemileg is kiegyensúlyozottabbá válik, életét tudatosabban éli. Nem sok olyan dolog van, ami annyira előremutató, mint a sport.